Bemutatkozás

Egyesületünket a Navigátor Debreceni Túra Klubot 2004 decemberében alapítottuk azzal a céllal, hogy a természetjárást népszerűsítsük és a túravezetők szakmai informáltságát, fejlődését elősegítsük. Az első évek viharos útkereséssel teltek, majd 2009-ben megújult a vezetőség és a tagság. Fő szempont volt, hogy olyan céltudatos fiatalok segítsék a munkát, akik vállalják, és szívesen végzik a tagsági viszonnyal járó feladatokat.

Gyalogos és kerékpáros túráinkon évről évre egyre többen vesznek részt a kisgyermek kortól a nyugdíjas korosztályig.
Szervezünk Szélkakas Kupát, ami egy stratégiai, játékos csapatverseny, mely során a résztvevők megismerhetik Debrecen város legszebb történelmi és természeti értékeit, felfedezhetik rejtett szépségeit.
Lehetőség szerint nyílt előadásokat szervezünk különleges helyszínekről, túrákról, utazásokról. Ezek lebonyolításába bevonjuk a már végzett túravezetőket is.

2008-ban meghirdettük a Pusztai Vándor jelvényszerző túramozgalmat Debrecen és Hortobágy-Halastó között. A túrán megismerhető a Nagyhegyes közelében található Kráter-tó illetve Hortobágy és környékének az élővilága. A túra teljesíthető kerékpárral vagy gyalog, egyénileg vagy csoportosan, bármelyik évszakban és mindkét irányba.

A bronzjelvényes, gyalogos túravezetői tanfolyamot minden évben meghirdetjük, és napjaink elvárásaihoz igazodva oktatjuk, képezzük a résztvevőket. A kevésbé gyakorlott túrázóknak is lehetőséget biztosítunk az ismereteik bővítésére a térképolvasói kurzuson.
A hatékonyságunk növelése érdekében folyamatosan különböző tanfolyamokon, tréningeken veszünk részt és csapatépítő programokat szervezünk.

Együttműködünk a megyei szövetséggel, és tapasztalatot cserélünk más természetjáró egyesületekkel és helyi szervezetekkel. Közhasznú egyesületként szívesen fogadjuk a személyi jövedelemadó 1%-ának felajánlását (adószámunk: 18569694-1-09), amelyet többek között az oktatás színvonalának emelésére, a természetben űzhető sportok népszerűsítésére fordítjuk.