A Navigátor Debreceni Túra Klub Egyesület Alapszabálya
A Navigátor Debreceni Túra Klub Egyesület /a továbbiakban: Egyesület/ tagjai, figyelemmel a Polgári
Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (Ptk.), a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény
hatálybalépésével összefüggő átmeneti és felhatalmazó rendelkezésekről szóló 2013. évi CLXXVII. törvény (Ptké.) és az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló 2011. évi CLXXV. törvény (Ectv.) rendelkezéseire, a lenti tartalommal állapítják meg az Egyesület 2016.06.05. és 2016.11.26. napokon kelt változásokkal egységes szerkezetbe foglalt hatályosított alapszabályát.
Az Egyesület tagjai egyezően állapítják meg, miszerint tekintettel arra, hogy az Egyesület 1/2016. (06.05.) számú közgyűlési határozat alapján a korábbi alapszabály helyett tartalmában, szerkezetében, számozásában és felosztásában teljesen új alapszabályt fogadtak el, így a jelen egységes szerkezetű alapszabály valamennyi pontja – külön kiemelés és utalás nélkül – teljes egészében módosítottnak tekintendő.
Az Egyesület tagjai megállapítják továbbá, hogy a 2016.06.05. napján elhatározott és jelenleg is folyó törvényszéki változásbejegyzési eljárás alatt bekövetkezett objektív változás miatt, az Egyesület 2/2016. (11.26.) számú közgyűlési határozata alapján az Alapszabály I. 7. pontjának rendelkezése módosult.
I. Az Egyesület adatai.
1. Az Egyesület neve: Navigátor Debreceni Túra Klub Egyesület.
2. Az Egyesület rövidített elnevezései: (1) NDTK; (2) Navigátor D.T.K.
3. Az Egyesület székhelye: 4029 Debrecen, Boka Károly utca 11. VI. em. 38. ajtó.
4. Az Egyesületet nyilvántartó bíróság, nyilvántartási száma (korábbi nyilvántartási szám): Debreceni
Törvényszék, 09-02-0002953 (2953/2005).
5. Adószám: 18569694-1-09.
6. Statisztikai számjel: 18569694-9499-529-09.
7. Pénzforgalmi számlát vezető pénzintézet, számlaszám: OTP Bank Nyrt., 1170 5998-2126 9978.
8. Alapítás időpontja: 2005.01.26. napja.
9. Az Egyesület honlapjának címe: www.navigatortura.hu web-oldal.
10. Az Egyesület működési területe: Magyarország egész területe.
11. Az Egyesület jelvénye és pecsétje: fekete-fehér kivitelű, két stilizált, fákkal borított lankás dombtető,
előtérben az Egyesület nevével és honlapjának címével, háttérben két stilizált hegycsúccsal.
12. Az Egyesület mindenkori tagjainak nevét és lakóhelyét az alapszabály 1. számú melléklete (Tagnévsor) tartalmazza.
II. Az Egyesület célja, tevékenységei, működése.
1. Az Egyesület céljai.
– A természetjárás népszerűsítése.
– Sokoldalúan képzett, széles spektrumú érdeklődéssel rendelkező tagok tömörítése.
– Elsődlegesen a túravezetők szakmai informáltságának, szakmai fejlődésének elősegítése, ennek érdekében túravezetői tanfolyamok, továbbképzések szervezése és lebonyolítása.
– Túravezetők klubjának létrehozása, működtetése.
– A túravezetés szakmaként való elismertetése, elfogadtatása, akkreditáció.
– Elsődlegesen a hazánk és kiemelten a régiónk turizmusának serkentése a (védett) természeti és kulturális értékek, hagyományok, kultúrtörténeti emlékek megismerésével, megismertetésével.
– Az Észak-Alföldi Régió területfejlesztési terveinek támogatása a turizmus, az oktatás, a természet – és környezetvédelem terén.
– A lakosság egészség-és környezettudatos szemléletének kialakítása, fejlesztése; harmonikus együttélés környezetünkkel, személyiségformálás; például: élménypedagógiai módszerek alkalmazásával, „Gondolkodj globálisan, cselekedj lokálisan” elv alapján.
– Az aktív állampolgárság eszméjének népszerűsítése az európaiság jegyében.
– Kapcsolattartás, partnerség, együttműködés az oktatási intézményekkel, vállalkozásokkal, önkormányzatokkal, civil szervezetekkel, az Európai Unió tagállamaival és a határon túli magyarsággal.
– Az emberi és állampolgári jogok tiszteletben tartása, annak propagálása.
– Szemléletformáló munka elsődleges célcsoportja: a gyermekek és az ifjúság, valamint a családok, illetve munkahelyi közösségek.
2. Az Egyesület cél szerinti tevékenységei.
– Egészségmegőrzés, betegségmegelőzés a természetben űzhető sportok, túrák által.
– Nevelés, oktatás, felnőttképzés, képességfejlesztés, ismeretterjesztés, tanácsadás, tudományos
tevékenység, kutatás.
– Túrák, versenyek, táborok, rendezvények, képességfejlesztő programok, tréningek, előadások, kiállítások, tanfolyamok, továbbképzések szervezése és lebonyolítása.
– Nyomtatott és elektronikus kiadványok készítése, publikáció, dokumentáció, archiválás analóg és digitális technikával.
– Kulturális tevékenység, kulturális örökség megóvása, műemlékvédelem.
– Természet-, környezet-, állat-, és növényvédelem, előbbi tárgyú akciókban való részvétel.
– Hátrányos helyzetű csoportok társadalmi esélyegyenlőségének elősegítése.
– Tanácsadások, tanulmányok szerkesztése, projektekben való részvételek a turizmusban
felhasználható megújuló energiaforrások, a környezetkímélő közlekedési módozatok (pl. e-mobilitás) ismereteinek terjesztése, azok gyakorlati alkalmazása elősegítése, népszerűsítése körében.
3. Az Egyesület gazdasági-vállalkozási tevékenysége (TEÁOR’08 osztályozási struktúra).
1812 Nyomás (kivéve: napilap);
5814 Folyóirat, időszaki kiadvány kiadása;
7490 M.n.s. egyéb szakmai, tudományos, műszaki tevékenység;
4799 Egyéb nem bolti, piaci kiskereskedelem;
5520 Üdülési, egyéb átmeneti szálláshely-szolgáltatás;
7990 Egyéb foglalás;
7729 Egyéb személyi használatú, háztartási cikk kölcsönzése;
7721 Szabadidős, sporteszköz kölcsönzése;
6311 Adatfeldolgozás, web-hoszting szolgáltatás;
7312 Médiareklám;
7112 Mérnöki tevékenység, műszaki tanácsadás;
7490 M.n.s. egyéb szakmai, tudományos, műszaki tevékenység;
5811 Könyvkiadás;
7420 Fényképészet;
7430 Fordítás, tolmácsolás;
8219 Fénymásolás, egyéb irodai szolgáltatás;
9321 Vidámparki, szórakoztatóparki tevékenység;
8551 Sport, szabadidős képzés;
8559 M.n.s. egyéb oktatás;
3811 Nem veszélyes hulladék gyűjtése;
3821 Nem veszélyes hulladék kezelése, ártalmatlanítása;
8129 Egyéb takarítás;
9499 M.n.s. egyéb közösségi, társadalmi tevékenység;
5911 Film-, video-, televízióműsor-gyártás;
5913 Film-, video- és televízióprogram terjesztése;
5914 Filmvetítés;
9319 Egyéb sporttevékenység;
9329 M.n.s. egyéb szórakoztatás, szabadidős tevékenység;
9312 Sportegyesületi tevékenység;
9604 Fizikai közérzetet javító szolgáltatás.
4. A Működés általános szabályai.
(1)Az Egyesület a II.1. pont szerinti céljai megvalósítása érdekében vagyonával önállóan gazdálkodik, gazdasági-vállalkozási tevékenységet folytat, az alapcél szerinti tevékenységei veszélyeztetése nélkül.
(2)Az Egyesület a tartozásaiért saját vagyonával felel. Az Egyesület tagjai (alapítói) – a vagyoni hozzájárulásaik megfizetésén túl – az Egyesület tartozásaiért saját vagyonukkal nem felelnek.
(3)Az Egyesület közvetlen politikai tevékenységet nem folytat, szervezete pártoktól független és azoknak anyagi támogatást nem nyújt.
(4)Az Egyesület működésének, szolgáltatásainak, beszámolóinak nyilvánosságát a honlapján való közzététel útján, folyamatosan biztosítja.
(5)Az Egyesület szolgáltatásait a tagokon kívüli harmadik személyek, korlátozás nélkül vehetik igénybe.
(6)Az Egyesület működése felett az ügyészség törvényességi ellenőrzést gyakorol.
III. Az Egyesület gazdálkodása.
1. Az Egyesület működési forrásai.
(1) Elsődlegesen:
– tagdíjak;
– természetes és jogi személyek felajánlásai;
– költségvetési támogatás, egyházi (vallási) szervezetek adományai;
– cél szerinti tevékenységéből származó, ahhoz közvetlenül kapcsolódó bevétel;
– egyesületi eszközök befektetéseiből származó bevételek;
– egyéb bevételek.
(2) Másodlagosan:
– gazdasági-vállalkozási tevékenységéből származó bevételek.
2. Az Egyesület a gazdasági-vállalkozási tevékenységét a mindenkori hatályos jogszabályi előírások
maradéktalan megtartása mellett, adott esetben a szükséges engedélyek birtokában, bejelentések megtételét követően, a képesítési előírások megléte mellett végzi.
IV. Az egyesületi tagdíj.
1. Az Egyesület tagjai vagyoni hozzájárulásként tagdíjat fizetnek.
2. Az éves tagdíj összege 500.-Ft (Ötszáz forint), melyet a tagok minden tárgyév legkésőbb január hónap 31. napjáig kötelesek egyösszegben, készpénzben (házipénztár), avagy az Egyesület bankszámlájára történő átutalás útján megfizetni.
V. A tagság.
1. Az Egyesület tagja lehet az a természetes személy, jogi személy, jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet, aki az Egyesület célkitűzésével egyetért, továbbá az alapszabályban foglalt rendelkezéseket, az Egyesület szellemiségét, értékrendjét, szokásait elfogadja.
VI. A tagsági jogviszony keletkezése.
1. Az egyesületi tagság az alapításkor az Egyesület nyilvántartásba vételével keletkezik.
2. Az Egyesület megalakulását követően a tagság a belépési nyilatkozat elfogadásával keletkezik.
A belépési nyilatkozatot az Elnökséghez kell benyújtani, amely szerv a kérelem beérkezésétől számított 30 (Harminc) napon belül, egyszerű szótöbbséggel, nyílt szavazással határoz a tagfelvételről, s mely határozat az annak meghozatalát követő 8 (Nyolc) napon belül írásba foglaltan, igazolt módon kerül megküldésre a tagfelvételt kérelmező számára. A tagfelvételi kérelem elutasítása esetén jogorvoslatnak helye nincs.
VII. A tagsági jogviszony megszűnése.
1. A tagsági jogviszony megszűnik:
a./ A tag kilépésével.
b./ A tag halálával vagy jogutód nélküli megszűnésével.
c./ A tag kizárásával.
2. A tag a tagsági jogviszonyát az Egyesület Elnökségéhez címzett írásbeli nyilatkozatával bármikor, indokolás nélkül megszüntetheti. A tagsági jogviszony a nyilatkozatának az Elnökséghez történő megérkezése napján szűnik meg.
3. Az Elnökség nyílt szavazással, egyszerű szótöbbséggel kizárhatja az Egyesület tagjai közül azt a tagot, aki a jelen alapszabály rendelkezéseit, vagy a Közgyűlés határozatát súlyosan, vagy ismételten sértő magatartást tanúsít.
Kizárható a tag akkor is, ha az éves tagdíjat írásbeli felszólítás, póthatáridő biztosítása és a tagsági
jogviszony megszűnésére (kizárás) való figyelmeztetés ellenére, a tárgyév június hó 30. napjáig nem fizeti meg.
A kizárási eljárást bármely tag, vagy egyesületi szerv kezdeményezésére az Elnökség folytatja le.
A kizárási eljárásban a tagot az Elnökség ülésére igazolható módon meg kell hívni, azzal a figyelmeztetéssel, hogy a szabályszerű meghívása ellenére történő távolmaradása az ülés megtartását és a határozathozatalt nem akadályozza. Az ülésen biztosítani kell számára a védekezési lehetőséget. Az ülésen a tag képviselővel is képviseltetheti magát.
A tag kizárását kimondó határozatot írásba kell foglalni és indokolással kell ellátni; az indokolásnak
tartalmaznia kell a kizárás alapjául szolgáló tényeket és bizonyítékokat, továbbá a jogorvoslati lehetőségről való tájékoztatást.
Az elnökség a kizárásról szóló határozatot a tagkizárási eljárás megindulásától számított 30 (Harminc) napon belül meghozza és 8 (Nyolc) napon belül, igazolható módon közli az érintett taggal. A kizárt tag a kizárást kimondó elsőfokú elnökségi határozat ellen, a kézbesítéstől számított 15 (Tizenöt)
napon belül az Egyesület Közgyűléséhez fellebbezéssel élhet.
A Közgyűlés a fellebbezés tárgyában a soron következő ülésén nyílt szavazással, egyszerű szótöbbséggel dönt.
A Közgyűlés a határozatát annak meghozatalakor, szóban kihirdeti és 8 (Nyolc) napon belül írásban,
igazolható módon is közli az érintett taggal.
VIII. A tagok jogai.
1. Az Egyesület tagja jogosult:
a./ az Egyesület tevékenységében részt venni,
b./ az Egyesület szolgáltatásait igénybe venni,
c./ a Közgyűlésen részt venni, szavazati jogát gyakorolni, a Közgyűlés rendjének megfelelően felszólalni, kérdéseket feltenni, javaslatokat és észrevételeket tenni,
d./ az Egyesület irataiba betekintetni,
e./ arra, hogy az Egyesület tisztségviselőjévé válasszák, amennyiben vele szemben jogszabályban
meghatározott kizáró ok nem áll fenn,
f./ az Egyesület vagyontárgyainak külön szabályok szerinti, ennek hiányában azok rendeltetésszerű
használatára.
2. A tag a Közgyűlésen a szavazati jogát másik egyesületi tag, mint meghatalmazott képviselő útján is
gyakorolhatja. A képviselő részére adott meghatalmazást teljes bizonyító erejű magánokirati formában írásba kell foglalni és azt a Közgyűlés levezető elnökének a közgyűlés kezdetéig átadni.
A Közgyűlésen valamennyi szavazásra jogosult tag egyenlő szavazattal rendelkezik.
IX. A tagok kötelezettségei.
1. Az Egyesület tagja:
a./ köteles az Egyesület céljának, szellemiségének, értékrendjének a tiszteletben tartására,
b./ nem veszélyeztetheti az Egyesület céljának megvalósítását és az Egyesület tevékenységét,
c./ köteles a tagdíjat annak esedékességéig megfizetni,
d./ köteles az Egyesület alapszabályának, belső szabályzatainak, a döntéshozó szervek határozatainak reá vonatkozó előírásait, rendelkezéseit betartani,
e./ köteles a lakcímének, természetes személyazonosító és elérhetőségi adatainak a megváltozását, a
változást követő 8 (Nyolc) naptári napon belül az Elnökséghez bejelenteni.
2. Az Egyesület tagjai egyenlő jogokkal és kötelezettségekkel rendelkeznek.
X. Az Egyesület szervei.
1. Az Egyesület szervei:
a./ Közgyűlés,
b./ Elnökség.
XI. A Közgyűlés.
1. A Közgyűlés az Egyesület legfőbb döntéshozó szerve.
2. A Közgyűlés hatáskörébe tartozik:
a) az alapszabály módosítása;
b) az Egyesület megszűnésének, egyesülésének és szétválásának elhatározása;
c) a vezető tisztségviselő megválasztása, visszahívása;
d) az éves költségvetés elfogadása, az éves tagdíj megállapítása;
e) az éves beszámoló – ezen belül az ügyvezető szervnek az egyesület vagyoni helyzetéről szóló jelentésének – elfogadása;
f) a vezető tisztségviselő feletti munkáltatói jogok gyakorlása, ha a vezető tisztségviselő az egyesülettel munkaviszonyban áll;
g) az olyan szerződés megkötésének jóváhagyása, amelyet az Egyesület saját tagjával, vezető
tisztségviselőjével, vagy ezek hozzátartozójával köt;
h) a jelenlegi és korábbi egyesületi tagok és a vezető tisztségviselők elleni kártérítési igények
érvényesítéséről való döntés;
i) döntés mindazon kérdésben, amelyet jogszabály vagy alapszabály a hatáskörébe utal.
3. A Közgyűlés évente legalább egy alkalommal ülésezik.
4. A Közgyűlést az Elnökség legalább 15 (Tizenöt) nappal az ülés időpontja előtt kiküldött meghívóval,
elsődlegesen az egyesület székhelyére hívja össze írásban, igazolható módon.
Írásbeli igazolható módon történő kézbesítésnek minősül: pl. ajánlott vagy tértivevényes küldeményként, továbbá a tagnak az elektronikus levelezési címére történő kézbesítés azzal, hogy a kézbesítés visszaigazolásra kerüljön (elektronikus tértivevény).
A közgyűlési meghívó tartalmazza az Egyesület nevét, székhelyét, a Közgyűlés helyét, idejét és a javasolt napirendi pontokat. A napirendi pontokat a meghívóban legalább olyan részletezettséggel kell rögzíteni, hogy a szavazásra jogosult tagok álláspontjukat kialakíthassák. A meghívónak tartalmaznia kell továbbá a Közgyűlés határozatképtelensége esetére a megismételt Közgyűlés helyszínét és időpontját, és az arra történő felhívást, hogy a megismételt Közgyűlés az eredeti napirendi pontok tekintetében a megjelentek számára tekintet nélkül határozatképes lesz.
A közgyűlési meghívót az Egyesület székhelyén és honlapján nyilvánosságra kell hozni.
A közgyűlési meghívó kézbesítésétől vagy közzétételétől számított 3 (Három) napon belül a tagok és az Egyesület szervei az Elnökségtől a napirend kiegészítését kérhetik, a kiegészítés indokolásával. A napirend kiegészítésének tárgyában az Elnökség 2 (Kettő) napon belül dönt. Az Elnökség a napirend kiegészítését elutasíthatja vagy a kérelemnek helyt adhat. Döntését, továbbá elfogadás esetén a kiegészített napirendi pontokat minden esetben annak meghozatalától számított legkésőbb 2 (Kettő) napon belül igazolható módon közli a tagokkal.
Ha az Elnökség a napirend kiegészítése iránti kérelemről nem dönt, vagy a kérelmet elutasítja, úgy a
Közgyűlés a napirend elfogadásáról szóló határozat meghozatalát megelőzően külön dönt a napirend
kiegészítésének tárgyában, azzal, hogy a szabályszerűen nem közölt napirenden szereplő kérdésben csak akkor hozható határozat, ha valamennyi részvételre jogosult jelen van és a napirenden nem szereplő kérdés megtárgyalásához egyhangúlag hozzájárulnak.
5. Az Elnökség köteles a Közgyűlést haladéktalanul összehívni a szükséges intézkedések megtétele céljából, ha
a./ az Egyesület vagyona az esedékes tartozásokat nem fedezi;
b./ az Egyesület előreláthatólag nem lesz képes a tartozásokat esedékességkor teljesíteni; vagy
c./ az Egyesület céljainak elérése veszélybe került.
Ezekben az esetekben az összehívott Közgyűlésen a tagok kötelesek az összehívásra okot adó körülmény megszüntetése érdekében intézkedést tenni vagy az egyesület megszüntetéséről dönteni.
6. A Közgyűlés határozatképes, ha azon a leadható szavazatok több mint felét képviselő szavazásra jogosult részt vesz. A határozatképességet minden határozathozatalnál vizsgálni kell.
7. A Közgyűlés megnyitását követően elsődlegesen meg kell állapítani a határozatképességet, vagyis az aktuális taglétszámhoz képest a megjelent és szavazásra jogosult tagok számát. A Közgyűlés a napirendi pontok tárgyalását megelőzően egyszerű szótöbbséggel, nyílt szavazással megválasztja a levezető elnök személyét, továbbá a jegyzőkönyvvezető és két jegyzőkönyv-hitelesítő személyeit, valamint szükség esetén a két fős szavazatszámláló bizottságot.
8. A Közgyűlésről jegyzőkönyvet kell felvenni, amelyet a jegyzőkönyvvezető és a két jegyzőkönyv-hitelesítő ír alá. A jegyzőkönyv tartalmazza a határozatok sorszámát, a döntésének tartalmát, időpontját és hatályát, illetve a döntést támogatók és ellenzők számarányát (ha lehetséges, személyét).
9. A tagok határozatukat a határozatképesség megállapításánál figyelembe vett szavazatok többségével hozzák meg. A határozat meghozatalakor nem szavazhat az,
a) akit a határozat kötelezettség vagy felelősség alól mentesít vagy a jogi személy terhére másfajta előnyben részesít;
b) akivel a határozat szerint szerződést kell kötni;
c) aki ellen a határozat alapján pert kell indítani;
d) akinek olyan hozzátartozója érdekelt a döntésben, aki az Egyesületnek nem tagja;
e) aki a döntésben érdekelt más szervezettel többségi befolyáson alapuló kapcsolatban áll; vagy
f) aki egyébként személyesen érdekelt a döntésben.
10. A Közgyűlés határozatát – az alapszabály vagy törvény eltérő rendelkezése hiányában – egyszerű
szótöbbséggel, nyílt szavazással hozza.
Az Egyesület alapszabályának módosításához a jelen lévő tagok háromnegyedes szótöbbséggel hozott határozata szükséges.
Az Egyesület céljának módosításához és az Egyesület megszűnéséről szóló közgyűlési döntéshez a szavazati joggal rendelkező tagok háromnegyedes szótöbbséggel hozott határozata szükséges.
11. A közgyűlési határozatokat a levezető Elnök a Közgyűlésen szóban kihirdeti és az érintett tag(okk)al a határozat meghozatalát követő 8 (Nyolc) napon belül írásban, igazolható módon is közli a határozatnak az Egyesület honlapján történő közzétételével egyidejűleg.
XII. Az Elnökség.
1. Az Elnökség az Egyesület 3 elnökségi tagból álló ügyvezető szerve, amely dönt mindazon kérdésekben, amelyet jogszabály, vagy az alapszabály nem utal a Közgyűlés kizárólagos hatáskörébe.
2. Az Elnökség tagjait a Közgyűlés választja 5 (Öt) év határozott időtartamra.
3. Megszűnik a vezető tisztségviselői megbízatás:
a./ a megbízás időtartamának lejártával;
b./ visszahívással;
c./ lemondással;
d./ a vezető tisztségviselő halálával vagy jogutód nélküli megszűnésével;
e./ a vezető tisztségviselő cselekvőképességének a tevékenysége ellátásához szükséges körben történő korlátozásával;
f./ a vezető tisztségviselővel szembeni kizáró vagy összeférhetetlenségi ok bekövetkeztével.
4. A vezető tisztségviselő megbízatásáról az Egyesülethez címzett, az Egyesület másik vezető
tisztségviselőjéhez intézett nyilatkozattal bármikor lemondhat. Ha a jogi személy működőképessége ezt megkívánja, a lemondás az új vezető tisztségviselő kijelölésével, vagy megválasztásával, ennek hiányában legkésőbb a bejelentéstől számított 60. (Hatvanadik) napon válik hatályossá.
5. Vezető tisztségviselő az a nagykorú személy lehet, akinek cselekvőképességét a tevékenysége ellátásához szükséges körben nem korlátozták. Ha a vezető tisztségviselő jogi személy, a jogi személy köteles kijelölni azt a természetes személyt, aki a vezető tisztségviselői feladatokat nevében ellátja.
A vezető tisztségviselőkre vonatkozó szabályokat a kijelölt személyre is alkalmazni kell.
A vezető tisztségviselő ügyvezetési feladatait személyesen köteles ellátni.
Nem lehet vezető tisztségviselő az, akit bűncselekmény elkövetése miatt jogerősen szabadságvesztés
büntetésre ítéltek, amíg a büntetett előélethez fűződő hátrányos következmények alól nem mentesült.
Nem lehet vezető tisztségviselő, aki közügyektől eltiltó ítélet hatálya alatt áll (Btk. 61.§ (2) bek. i) pont).
Nem lehet vezető tisztségviselő az, akit e foglalkozástól jogerősen eltiltottak, akit valamely foglalkozástól jogerős bírói ítélettel eltiltottak, az eltiltás hatálya alatt az ítéletben megjelölt tevékenységet folytató jogi személy vezető tisztségviselője nem lehet. Az eltiltást kimondó határozatban megszabott időtartamig nem lehet vezető tisztségviselő az, akit eltiltottak a vezető tisztségviselői tevékenységtől.
6. Az Egyesület vezető tisztségviselői:
Az Egyesület Elnöke: Barna Erzsébet (születési név: Barna Erzsébet, születési helye és ideje: Debrecen,
1972.11.21., anyja születési neve: Krankovics Erzsébet, lakóhelye: 4029 Debrecen, Boka Károly u. 11. 6/38.).
Az Elnökség tagjai: Blaskó Margó (születési név: Blaskó Margó, születési helye és ideje: Debrecen,
1972.10.03., anyja születési neve: Szabó Margit, lakóhelye: 4029 Debrecen, Boka Károly u. 11. 2/16.) és Kiss Attila (születési név: Kiss Attila, születési helye és ideje: Debrecen, 1976.04.08., anyja születési neve: Egri Juliánna, lakóhelye: 4031 Debrecen, Gohér u. 25. Tt. 10.).
Az Egyesület törvényes képviseletét az Elnök látja el, képviseleti joga gyakorlásának terjedelme általános, annak gyakorlási módja önálló, az Egyesület bankszámlája feletti rendelkezési jog kivételével, mely utóbbi jogosítványt az Elnök Blaskó Margó elnökségi taggal, akadályoztatása esetén Kiss Attila elnökségi taggal együttesen közösen eljárva gyakorol.
7. Az Elnökség hatáskörébe tartozik:
a./ az Egyesület napi ügyeinek vitele, a hatáskörébe tartozó ügyekben a döntések meghozatala;
b./ a beszámolók előkészítése és azoknak a Közgyűlés elé terjesztése;
c./ az éves költségvetés elkészítése és annak a Közgyűlés elé terjesztése;
d./ az egyesületi vagyon kezelése, a vagyon felhasználására és befektetésére vonatkozó, a Közgyűlés
hatáskörébe nem tartozó döntések meghozatala és végrehajtása;
e./ a Közgyűlés összehívása, a tagság és az egyesületi szervek értesítése;
f./ az Elnökség által összehívott Közgyűlés napirendi pontjainak meghatározása;
g./ részvétel a Közgyűlésen és válaszadás az Egyesülettel kapcsolatos kérdésekre;
h./ a tagság nyilvántartása;
i./ az Egyesület határozatainak, szervezeti okiratainak és egyéb könyveinek vezetése;
j./ az Egyesület működésével kapcsolatos iratok megőrzése;
k./ az Egyesületet érintő megszűnési ok fennállásának mindenkori vizsgálata és annak bekövetkezte esetén az e törvényben előírt intézkedések megtétele; és
l./ a tag felvételéről való döntés.
m/döntés mindazon kérdésben, amelyet jogszabály, vagy alapszabály a hatáskörébe utal.
8. Az Elnök, Elnökségi tagok hatásköreibe tartozó feladatokat, eljárási rendet az Egyesület Szervezeti és Működési Szabályzata tartalmazza.
Az Elnök kizárólagos hatáskörébe tartozik a Közgyűlés és az Elnökség összehívása, továbbá eljár minden olyan ügyben, amely nem tartozik más egyesületi szerv kizárólagos hatáskörébe.
Az Elnökség üléseit szükség szerint, de évente legalább egy alkalommal tartja.
Az elnökségi ülést az Elnök legalább 15 (Tizenöt) nappal az ülés időpontja előtt kiküldött meghívóval,
elsődlegesen az egyesület székhelyére hívja össze írásban, igazolható módon.
Írásbeli igazolható módon történő kézbesítésnek minősül: pl. ajánlott vagy tértivevényes küldeményként, továbbá a tagnak az elektronikus levelezési címére történő kézbesítés azzal, hogy a kézbesítés visszaigazolásra kerüljön (elektronikus tértivevény).
Az elnökségi ülésre szóló meghívó tartalmazza az egyesület nevét, székhelyét, az elnökségi ülés helyét, idejét és a javasolt napirendi pontokat. A napirendi pontokat a meghívóban legalább olyan részletezettséggel kell rögzíteni, hogy az elnökségi tagok álláspontjukat kialakíthassák.
Az elnökség határozatát – az alapszabály vagy törvény eltérő rendelkezése hiányában – egyszerű
szótöbbséggel, nyílt szavazással hozza.
Az elnökség határozatképes, ha ülésén a szavazati jogában nem korlátozott elnökségi tagok több mint a fele jelen van. Két elnökségi tag jelenléte esetén kizárólag egyhangúlag hozható határozat.
Az elnökségi határozat meghozatalakor nem szavazhat az,
a) akit a határozat kötelezettség vagy felelősség alól mentesít, vagy a jogi személy terhére másfajta
előnyben részesít;
b) akivel a határozat szerint szerződést kell kötni;
c) aki ellen a határozat alapján pert kell indítani;
d) akinek olyan hozzátartozója érdekelt a döntésben, aki az Egyesületnek nem tagja;
e) aki a döntésben érdekelt más szervezettel többségi befolyáson alapuló kapcsolatban áll; vagy
f) aki egyébként személyesen érdekelt a döntésben.
9. Az Elnökség határozatait az elnökségi ülésen szóban kihirdeti és az érintett tag(okk)al a határozat
meghozatalát követő 8 (Nyolc) napon belül írásban, igazolható módon is közli a határozatoknak az
Egyesület honlapján történő közzétételével egyidejűleg.
XIII. Záró rendelkezések.
1. Az alapszabályban nem szabályozott kérdésekben a Ptk. és az Ectv. rendelkezései az irányadóak.
Záradék.
Alulírott Barna Erzsébet, mint az Egyesület Elnöke igazolom, hogy a jelen, mai napon kelt, záradékkal ellátott és aláírt létesítő okirat egységes szerkezetbe foglalt szövege megfelel a létesítő okirat módosítások alapján hatályos tartalmának.
A jelen egységes szerkezetű alapszabály a korábbi alapszabály helyébe lép és elkészítésére az Egyesület 1/2016. (06.05.) és 2/2016. (11.26.) számú közgyűlési határozataiban foglalt döntések miatt, nevezetesen az alapszabály új Ptk. jogszabályi rendelkezéseivel történő összhangba hozatalára, az alapszabály valamennyi pontjának a részbeni, vagy teljes változására, illetve átfogalmazására, valamint új szerkezeti felépítésére, tagolására és számozására figyelemmel került sor. Az utóbbi közgyűlési határozatban megállapított, egyesület működésében bekövetkezett változás a korábbi pénzforgalmi számla megszűnése és új pénzforgalmi számla nyitása, melynek okán az alapszabály preambuluma, I.7. pontja, valamint a záradéka módosult, melyek dőlt betűszedéssel is kiemelésre kerültek.
Debrecen, 2016.11.26.
_________________________________________
Barna Erzsébet
Elnök