Kelet Szíve Nyitó Éjszaka
A Kelet Szíve Kupa rendezvény sorozat beindítására meghirdettünk egy nyitó hétvégét, hogy a bátortalanok és az okos eszközök használatában kevésbé jártasak is kipróbálhassák magukat. Mindezt megcsavartuk azzal, hogy izgalmas éjszakai túrát hirdettünk. Majd szombaton azokat vártuk, akik már egyedül is kimerészkednek terepre, de biztonságot adott nekik a személyes segítség. Az eseményt hirdettük szóban, osztottuk facebook-on és a Campus Rádió FM 90 is voltunk interjúzni.
Szépen érkeztek is a regisztrációk. Készültek a kitűzők, és izgatottan vártuk mi is a péntek estét. Este a gyülekezőnél bőven akadt dolgunk, mivel sokan a kötelező előkészületeket nem végezték el otthon. Így 10 perces késéssel indult útnak 65 felnőtt és gyerek, Kiss Attila túravezető vezetésével. Hátul Terjék Ádám túravezető zárt. A tömegben felkért és beépített segítők is figyeltek és tartották a kapcsolatot az elől és hátul gyaloglókkal. A rajt-célban ketten Baranyi Zsolttal tartottunk ügyeletet, és készítettük elő a visszaérkezést. Közben befutott a Rácz család két izgatott fiúval és egy mosolygós kislánnyal. Ők sajnos lekésték a közös indulást, de lelkesen a többiek után iramodtak. Mi a bázison kenyeret kentünk, teát főztünk, rendeztük a terepet. Zsolt nyomon követte a csapat haladását és folyamatosan figyelte az ellenőrző pontokon való igazolást. A Borzas körnek a legtávolabbi pontja a Zeleméri templomrom, ahol kis pihenő után indultak vissza a teljesítők. Fegyelmezetten, együtt haladva, rendkívüli esemény nélkül érkeztek vissza a Kiserdő utcai célba. Beérkezéskor mindenki megkapta a Borzas kitűzőt. Főleg a gyerekek meséltek élvezettel a sötétről, pókokról, lámpafényekről. Fogyott a zsíros és lekváros kenyér is, amit a meleg tea követett. Zsoltnak újra rengeteg elfoglaltságot adott a teljesítések lezárása, a hiányosságok javítása és az elmaradt igazolások pótlása. Mivel ez a 8 km már beleszámított az iskolák közötti versenybe, többen felajánlották pontjaikat ismerős gyerekeknek, vagy ismeretlenül a hátul kullogóknak.
Az éjszakai túrát végül 70 fő teljesítette, + a bázison ketten maradtunk. Jó hangulatban, élményekkel és új tudással ért véget az éjszaka. Jóleső fáradtsággal, megköszönve a szervezést búcsúztak tőlünk a résztvevők.
Szombaton egyéniben több távon 7 fő indult útnak, és a meleg őszi időt kihasználva vasárnap is túráztak 15-en a geogo használatával.
Találkozunk legközelebb október 12-én a Kelet Szíve Teljesítmény Túrán!
Várunk mindenkit a Kelet Szívére egész évben.
Navigátor DTK szervező csapata